Érjük tetten szavainkat! II.

2016. március 16. 08:00 - Nowosielski Dia

Az indirekt (közvetett) beszédaktusok

A beszédaktus igéjét nem mindig mondjuk ki nyíltan (expliciten) a ragozott performatív igével, hanem igen gyakran úgy fogalmazunk, hogy csak odaértjük mögé, azaz sugalljuk, tehát implikáljuk a szándékolt aktust. És itt kell megemlítenünk, hogy bizony nap mint nap találkozunk azzal a (csöppet sem problémamentes) jelenséggel, amit indirekt (közvetett) beszédaktusoknak nevezünk. (Előző cikkünk, amely a nyílt beszédaktusokkal foglalkozott, itt érhető el.)

Miről is van szó? Lássunk egy klasszikus searle-i példát:
„Ide tudná adni a sót?” (Can you pass me the salt?)

kezek.jpg

Az örökzöld példa egy konferencia meghívóján.

forrás: http://philosophy.dept.shef.ac.uk/semprag/images/semantics_conf.jpg

Nem szükséges bonyolult kontextust elképzelni, elég egy üzleti ebédet a szemünk elé vetíteni. Ezzel a megnyilatkozással formailag egy kérdést fogalmazunk meg (Képes-e a címzettünk odaadni a sót?), valójában azonban egy rejtett, udvarias kérést intézünk a hallgatóhoz. Ekkor a kommunikatív jelentésnek két szintjét ismerhetjük fel: van egy szó szerinti (ez a kérdés) és egy nem szó szerinti jelentés (ez az implicit kérés). Szó szerint csak akkor marad kérdés, ha az orvos kérdezi a karján sérült betegét, hogy meg tudja-e mozdítani a sótartó irányába a kezét. Az elsődleges (illokúciós) jelentés lesz a sugallt, a szándékozott (itt: a kérés), és a másodlagos pedig a formai, a szó szerinti (a kérdés). Előfordul, hogy a két jelentés egybeesik (rendes kérés formájú kérés), de van, hogy ez kettéválik, akárcsak a fenti példában, ezek lesznek tehát a közvetett beszédaktusok.

Az, hogy valamit nem az eredeti szándéknak vagy jelentésnek megfelelő formában mondunk ki (tehát közvetett beszédaktust hajtunk végre), a mi társadalmunkban elfogadott, sőt, bizonyos esetekben nagyon is elvárt, udvarias viselkedés. A következő példákban figyeljük meg, milyen formájú a megnyilatkozás!

Szeretném, ha felállnál az asztaltól most azonnal! – erős hangsúllyal ez a formailag kérés már parancsolásnak számít.

De jól esne egy süti! – ez is kérés, de „ártatlan” óhaj formájában.

Buszon: A lábamon állsz. – gúnyos formájú implicit kérés.

A helyedben én ezt nem így csinálnám. – állítás formájú javaslat vagy tanács.

Találós kérdés: Hol lesz ma este Béla?
Anna: Elmegyünk ma este moziba?
Béla: Holnap vizsgázom.

Béla elfogadta vagy elutasította a meghívást? Megfejtés: a kontextus, a háttérismereteink, a közös kultúránk és a következtetéseink, amiket le tudunk ezekből vonni, megválaszolják a kérdésünket az adott szituációban. Tehát, ha tudjuk, hogy Béla minden vizsga előtti este pihenőt tart és szeret moziba menni, és Annát is kedveli, akkor valószínűleg el fogja fogadni a meghívást. Ha viszont Béla az a típusú hallgató, aki az utolsó hajrát (is) tanulással tölti, nyilvánvalóan elutasító beszédaktust tett ezzel a megnyilatkozásával.

Kommunikációnk rendkívül összetett, gondolatainkat, és most már tudjuk, hogy tetteinket is kifejezhetjük különböző szavakkal. Vajon miért is van az, hogy egy ilyen bonyolult, és látszólag megfejthetetlennek tűnő szóáradatban mégis könnyen megértjük egymást? Érdekes módon, ha ismerjük egymást, megvan a közös háttértudásunk, nagyon egyszerűen el tudjuk dönteni a mozis példához hasonló két-, vagy akár többértelmű közvetett beszédaktusokat. Hétköznapi félreértéseink azonban számos esetben pontosan ebből a többértelműségből fakadnak. Ha épp „nem vagyunk formában”, vagy nincs elég háttérismeretünk a másik szokásairól vagy a kultúrájáról, vagy nem tudjuk magunkat a másik helyébe (és „fejébe”) képzelni, sajnos belebonyolódhatunk kellemetlen szituációkba, ahol teljesen más szándékot, gondolatot tulajdonítunk a másiknak, mint amivel ő eredetileg rendelkezett. Így akár egy egyszerű kérésre is meg tudunk sértődni, vagy épp ellenkezőleg egy sugallt kérés, vágy mellett (pl. „Olyan szép nyakláncot láttam a kirakatban…”) is könnyen elmehetünk anélkül, hogy felismernénk benne a sugallt kérés szándékát. Figyeljük tehát egymást és a világot, hogy gördülékenyebben megérthessük egymás szavait és tetteit!

kirakat.jpg

"Hú, látnád,drágám, milyen szép cipő van a kirakatban! Pont illene a táskámhoz." –
közvetett kérés is vagy csak a tetszés kifejezése? :)
forrás: http://blog.marketo.com/2015/04/stop-e-commerce-window-shopping-
3-ways-to-actually-convert-more-online-customers.html

 

Hivatkozás

Austin, John Langshaw 1962. How to do things with words. Oxford, Clarendon. (magyarul: ford., bev., tan. Pléh Csaba 1990: Tetten ért szavak, Budapest: Akadémiai.)

Searle, John Rogers 1969. Az illokúciós aktusok szerkezete. In: Pléh Csaba, Síklaki István, Terestyéni Tamás (szerk.) 1997. Nyelv – kommunikáció – cselekvés, Budapest: Osiris Kiadó. 43–52.

Searle, John Rogers 1976. A Classification of Illocutionary Acts. Language in Society 5:1–23.

Szili Katalin 2004. Tetté vált szavak. A beszédaktusok elmélete és gyakorlata. Budapest: Tinta Könyvkiadó.

 

Nowosielski Diána

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://eotvoslingua.blog.hu/api/trackback/id/tr588478856

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.