A ditranzitivitásról szóló sorozatunk első két cikkében megismerkedtünk az alapvető és a ritkább szerkesztésmódokkal is. (Az előzmények itt és itt érhetők el.) Tekintsünk most kicsit más szemszögből ezekre az izgalmas konstrukciókra, és nézzük meg, milyen módon jelölhetőek a ditranzitív ige tárgyai!

(forrás: https://m.blog.hu/sz/szabolcsiallatfarm/image/szsz.png)

Ahogy korábban már említettük, a ditranzitív szerkezetek hagyományosan egy élő ágensből (cselekvő, A), egy szintén élő recipiensből (a cselekvés címzettje, R) és egy élettelen témából (amelyre a cselekvés irányul, T) állnak. Az ige vonzatai (más szóval tárgyai) R és T. Kittilä (2006) munkája alapján háromféle stratégiát különböztethetünk meg az argumentumok jelölésére.

Tárgyasságon alapuló stratégia (object-based strategy)

Ebben a szerkesztésmódban R és T jelölését tárgyi mivoltuk határozza meg, vagyis az, hogy A-val ellentétben mindketten az ige vonzatai, tárgyai. A jelölés kizárólag ezen a tulajdonságon alapul. A legfontosabb, hogy a tárgyasságon alapuló stratégiát használó nyelvekben a két tárgy (R és T) kódolása megyezik a monotranzitív mondat páciensének (P) kódolásával. Példánk ismét egy egzotikus nyelvből, a fyemből (Nigéria) lesz, ahol P, R és T jelöletlenek.

Elevenségen alapuló stratégia (animacy-based strategy)

Az elevenségen alapuló szerkesztésmódban T és R jelölését az élő-élettelen hierarchiában elfoglalt szerepük határozza meg. R és az élő T jelölése megegyezik az élő P jelölésével, míg az élettelen T az élettelen P-hez hasonlóan jelölt. A legtisztább esetekben R jelölése is attól függ, hogy élő-e vagy élettelen (holott R szinte mindig élő, és ebben az esetben az élő T és az élő R jelölése azonos lesz). Példánkat a dolokha nyelvjárásból (Nepál) merítjük, amelyben a recipiens és az élő téma datívusszal (részeshatározói esettel) jelölt, míg az élettelen téma jelöletlen.

Szemantikai szerepen alapuló stratégia (role-based strategy)

Ebben a szerkesztésmódban, ahogyan a neve is mutatja, T és R jelölését szemantikai szerepük határozza meg (vagyis, hogy T mindig az, amire irányul a cselekvés, és R mindig a cselekvés címzettje). Ebből következik, hogy T és R kódolására is egy külön jel szolgál, amelyek formailag különböznek egymástól. Gyakori, hogy az egyik tárgynak (általában T-nek) ugyanaz a jelölője, mint P-nek. Anyenyelvünk is ezt a stratégiát alkalmazza, vagyis P és T mindig tárgyesetben (akkuzatívuszban) állnak, míg R mindig datívuszban, függetlenül például attól, hogy a tárgyak élőek-e vagy élettelenek.  

• Béla könyvet (élettelen P)
• Béla a könyvet a szomszédjának (élettelen P – élő R)
• Béla feleséget rendelt az internetről. (élő P)
• Béla levelet küld a Bevándorlási Hivatalnak. (élettelen P – élettelen R)

Ezzel el is érkeztünk a ditranzivitásról szóló cikksorozat végéhez. De mivel három a magyar igazság és egy a ráadás, nem kizárt, hogy a későbbiekben is elmerülünk még a témában!

Forrás:

Kittilä, Seppo 2006: Object-, animacy-, and role-based strategies: A typology of object marking, Studies in Language 30: 1-32.

Kubitsch Rebeka