A forgalomban lévő magyarországi tankönyvek nagy többségére jellemzői, hogy minden témakört egy-egy központi fogalom megmagyarázására építenek föl[1]. Pl. Az időhatározó legtöbbször a cselekvés időpontjára vonatkozik (ötkor). Jelenthet folyamatot, tartamot is, vagyis azt, ahogy egy esemény mozzanatai egymás után következnek (Mozaweb).
Ha a belegondolunk, akkor az iskolában minden tudás visszamondható tudásként értelmezhető, hiszen memorizálni és gyakorolni kell a tananyagot, ami főleg a diák szorgalmán múlik. Az iskolai tudás tehát valójában visszamondható tudás (Knausz 2008: 12), hiszen a szövegeket rutinszerű és alkalmazható algoritmusok alkotják: fogalom + magyarázat + példák. Ezzel a probléma az, hogy aki szorgalmasabb tanuló, avagy jobban fog az esze jobb jegyet kap, mint az a tanuló, aki kevésbé motivált, vagy a tanulási képességében valamilyen deficittel rendelkezik. Az osztályzat ez alapján a megközelítés alapján nem a tudást értékeli, hanem a tanulás sebességét. Ha lassabban tanul a gyerek, ráadásul kevésbé motivált, akkor rosszabb eredményt, míg ha gyorsabban és motiváltabban tanul, akkor jobb osztályzatot ér el.
http://www.boldog-gyermek.hu/hirlevelek_2018_uj_tipp_hogy_tanuljon_gyermeke.html
Az osztályozás nem más tehát, mint maga a megmérettetés, vagyis egy olyan minősítő értékelés, amelynek címzettje valaki más. Ezzel szemben áll a fejlesztő értékelés, ami egy visszajelzésnek tekinthető arról, hogy miben vagyunk jók és miben gyengébbek. Ha egy konkrét példával akarjuk szemléltetni, akkor egy nyelvvizsgára készülés során megírt tesztek a fejlesztő értékelést, míg maga a megírt nyelvvizsga a minősítő értékelést adja meg.
http://eduline.hu/nyelvtanulas/2017/11/21/nyelvvizsga_visszafizetes_V2V8XS
Ha belegondolunk a minősítő értékelés rendszerébe, vagyis az osztályozásba, akkor ez a megközelítés nem igazán kedvez a teljesítménynek. Például feltételezzük azt, hogy a kutyák 30 napos viselkedésük alapján kerülhetnek gazdákhoz. Ha az ebek minden egyes napon érdemjegyet kapnának az adott napi teljesítményükre (mennyire barátságos, mennyit eszik, mennyit ugat), majd egy hónap múlva átlagot vonnánk az elért érdemjegyek alapján, azaz a napi érdemjegyeiktől függene a végső osztályzatuk, vagyis az, hogy ki kap gazdit és ki nem. Elég kegyetlen rendszer lenne, nem? Látható, hogy az érdemjegy, ami fejlesztő jellegű értékelésnek számít, és a jegyet megszerzőnek kellene, hogy szóljon (min kellene még javítanom?), nem fejleszt, hanem saját maga minősítését adja meg. Azaz visszautalva a példánkra: ha egy kutya rossz kutya volt egy hónapig, akkor nem lett gazdija, hiszen csak a jó és jeles kutyák kapnak gazdit.
http://greenfo.hu/hirek/2018/02/25/nagy-biznisz-a-kutya-es-macskaeledel
Persze túlzással, de valami ilyesmit jelent az osztályozás is. És hogy mi lehet a megoldás? Például az alsó tagozatban bevezetett szöveges értékelés a jegyalapú helyett. Vagy a kompetencia alapú oktatás tényleges megvalósítása, vagyis az alkalmazott tudás létrehozása, azaz a problémamegoldó képesség fejlesztése, amellyel talán a fejlesztő értékelés is meg tudna valósulni, vagyis „Ide akarunk eljutni, te most itt vagy, ehhez ezt kell tennünk.” elv is megvalósulna. Hiszen a saját magunkhoz képest való fejlődés lenne a lényeg…
http://hirosveny.hu/hirek/problemamegoldo-trening-indul-vallalkozasok-szamara
Felhasznált irodalom:
Knausz Imre (2008): Mit kezdjünk az értékeléssel? Adalékok az integrációs nevelés pedagógiájához. In: Integrációs Pedagógiai Műhely Füzetek I.
[http://tanitonline.hu/ftp/Mit_kezdjunk_az_ertekelessel.pdf]
Fejlesztő értékelés
[http://tanmester.tanarkepzo.hu/fejleszto_ertekeles]
Minősítő értékelés
[http://tanmester.tanarkepzo.hu/minosito_ertekeles]
[1] A kutatás a TÁMOP 4.2.4.A/2-11-1-2012-0001 azonosító számú Nemzeti Kiválóság Program – Hazai hallgatói, illetve kutatói személyi támogatást biztosító rendszer kidolgozása és működtetése országos konvergencia program című kiemelt projekt keretében zajlott. A projekt az Európai Unió támogatásával, az Európai Szociális Alap társfinanszírozásával valósult meg.
