Az előző cikkből már kiderült, hogy a Speier Dávid által fordított francia vígjáték, az Asterix és Obelix filmsorozat második része nemcsak szórakoztató és nyelvi humorral teli, hanem a nyelvészeti vizsgálatoknak is jó táptalaja. A hozzáadás és elvétel útján létrejövő mennyiségbeli változatást okozó alakzatok után a minőségi változásokra tekintünk ki a film példáin keresztül.

Mit is értünk minőségi változás alatt? Ezt a célt szolgálja a transzmutáció (felcserélés) és az immutáció (helyettesítés) – előbbinél a szóban meglévő hangok cserélődnek fel egymással, míg utóbbiban más hangokkal helyettesítjük az adott szó vagy kifejezés bizonyos hangjait.

Példák a transzmutációra (felcserélés)

Meglepő módon a tulajdonképpen anagrammaszerű transzmutációs alakzatok elhanyagolhatóan kis arányban fedezhetőek fel a filmben. Tiszta transzmutációval valójában csak két esetben találkozunk az egész film alatt.

(1) „A kecóm nagyon király, alig várom, hogy birtokba vegyem, ami nekem kijár.”;

„Hogyha meglesz, kapsz egy halom aranyat, de ha nem, hüllők közt töltöd a nyarat.”

Az első esetben – mivel hangokról, nem betűkről beszélünk – a j és ly közötti írásképbeli különbség esetünkben nem számottevő, a másodikban pedig a szó kettéválasztásával, egyúttal egy névelő kiemelésével jöhet létre a csere.

Elvétve találkozhatunk még olyan példákkal is, amelyek a felcserélés irányába mutatnak, azonban a legtöbbször szükség van más alakzatok segítségére is, hogy ténylegesen végbemehessen a csere – például a következő példában is az egyik a magánhangzót e-vel kellett helyettesíteni (immutáció).

(2) „…és a híres falafel, amit itt az araboknak nagyjából a fele fal.”

Forrás: tinypic.com

Példák az immutációra (helyettesítés)

Amennyire elhanyagolható a felcseréléses példák megjelenése, annyira nagy számban okozza immutáció a nyelvi humort – gyakorlatilag ez a legnépszerűbb alakzat a film szövegében. Ennek egyszerű oka van: a szöveg alapvető mozgatórugója a rím, amely a szó tágabb értelmében véve alapvetően egy immutációs eljárás eredményeképp jön létre. Éppen ezért nagyon gyakori, hogy a rímkényszer miatt a magánhangzók megmaradnak, a mássalhangzókban pedig helyettesítéses változás megy végbe:

(3) „Mindig megkóstoltatom ővele, amit kajálok. A tervetek kudarcot vallott, galádok!”;

„Az erőszak a kenyerem, nincs kegyelem!”

Ebből a szempontból szinte minden rímpárt immutációnak tekinthetnénk, ha már a magánhangzók valamilyen mértékben egyeznek. Mivel azonban a hétköznapi rímeknek gyakran csak saját „rímessége” adja a nem túl magas stílushatást különösebb humorkeltő érték nélkül, számunkra érdekesebb a kevésbé gyakori példák felé fordulni – és még ezzel a szűkítéssel is legalább hatvan példát lehetne felsorolni.

Sokszor csupán egyetlen hang helyettesítése is kellő stílushatást hordoz magában:

(4) „Ajánlom is, hogy holnap reggel ott legyél, vagy tartós tejet már ne vegyél!”;

„Három hónapot, aztán jónapot?”;

„Hadd koptassa a földmérő a talpát, tenyerét, ne vedd el szegény ördög kenyerét!”

Bizonyos esetekben arra is szükség van, hogy egy szóalakból több szülessen – vagy épp fordítva:

(5) „Ő nem jöhet velünk! Megviselné egy vízitúra árapálya, és Egyiptomban a macskáknak áll a pálya!”;

„Jobb, ha elkísérjük, ez egy kétes elem. – Én maradok, a munkát felügyelem.”

Érdemes arra is felfigyelni, hogy igazán gördülékenyen azok a helyettesítések működnek, amelyekben a helyettesített mássalhangzók között valamilyen képzésbeli rokonság érhető tetten.

(6) „Micsoda ország, fel nem fogom, megfagyok mínusz ezer fokon!”

A g és a k veláris zárhang, csak épp egymás zöngés-zöngétlen párjai, illetve az m és az n is ugyanúgy nazális, csak előbbit bilabiálisan, utóbbit pedig alveolárisan képezzük. Ugyanígy a nem hívó rímből, hanem állandósult kifejezésünkből helyettesített alakzatban is megfigyelhető a képzési kapcsolat az f és a v réshangok között (habár itt a film kontextusa is szükséges a stílushatás teljes eléréséhez):

(7) „Hallod, amit mondok? Vagy most nem? Nem igaz, mindig elvesztem a vonalat.”

Forrás: keptelenseg.hu

 Különösen szórakoztatóak az úgynevezett kancsal rímek, amelyekben a megszokottól eltérően nem a mással-, hanem a magánhangzók immutációja jelenik meg.

(8) „Legendák keringenek a kis faluról, mely minden római támadást felőröl.”

„Ezt a dumát! Feljegyzem mint adomát.”;

„Nonius, hegyezd a kis hallókádat, pucold ki a hüllőkádat!”;

Itt is előfordul, hogy egy szóalakból kettőt farag a kancsal rím:

(9) „Noha fényes volt a dicső aranykor, mára sajnos megkopott az összes erény, kár.”;

„Sose lesz kész az emelő, ha most ránk szakad e meló”.

A rímkényszer persze bizonyos esetekben inkább kifacsart, kínrímszerű módon jelenik meg, ahogy a hétköznapi beszédben is nehezen beszélhetnénk olyasmiről, hogy az ajtó „létrehozza az átjárást” vagy valakit a „ruhája mögül” ráznak ki:

(10) „Ha lesz emelet, az átjárást létrehozza,  és nem is kell létra hozzá!”;

„A ruhámat ne! Hogyha eltéped, az anyám megöl! – Kirázlak a ruhád mögül!”

A kontextus és a néző általános tudása sem szorul a háttérbe: nem egyszer valamilyen kulturális vagy szállóigei örökség variációja tűnik fel a szövegben. Caesar karakterként való szerepeltetése egyértelműen okot ad erre:

(11) „A kocka el van veszve.”;

„Győztünk? A szokásos veni-vidi-vici-séma? – A veni-vedi tuti, de a vici kicsit ciki.”

Ide sorolható az a példa is, amikor a gallok és az egyiptomiak kulturális különbségeire tesz utalást a nyelvhasználat. Ez egy immutációs hangalakzatban jelenik meg az r és k hangok helyettesítésével, amikor az egyiptomi rabszolgák „Hórusz! Hórusz!” kiáltásokkal dolgoznak:

(12) „Hórusz, ez a becsületes neve. – Hórukk. – Hórusz, mint a hóruszpókusz.”

Elvétve olyan példákkal is találkozunk, amelyekben a kiejtésnek alkalmazkodnia kell némileg a hívó rímhez (például egy kettőzött mássalhangzó rövidebben ejtődik), hogy az immutáció könnyebben észrevehető legyen, így egyúttal a ritmus is sértetlen marad:

(13) „Ez a hír bizonyára téged hanyatt lök, de Egyiptom hanyatlik.”;

„Tessék, pár amulett. Szerencsét hoz és szép is amellett”

A stílusváltás (pl. szlengszavak bevonása) nem kevésbé parodisztikus:

(14) „Nálunk vannak piramisok, Rómában nincs baromi sok.”;

„Töpszlix olyan bátor volt, mint egy igazi harcos. - Ó, mondtam, hogy nem falcol.”

Végül, de nem utolsó sorban a történelmi szereplők nevével való szójáték során is előfordulnak immutációs alakzatok:

(15) „És faragd a végére a szignómat, kicsi: Császár. – Császár? Nem Cézár?”

 „Mit csinál Kleopátra és Cudar? – Cézár. – Szájzár. – Kleóhátra dőlnek.”

Forrás: www.photobucket.com

A tiszta hangalakzatokon túl: kevert példák

Két cikk, egy világos következtetés: a négy vizsgált hangalakzat mindegyike példaértékűen megjelenik az Asterix és Obelix fordításában. Azonban ahogy ez minden jó klasszifikációval elő szokott fordulni, a szűkebb értelemben vett kategóriák miatt sok olyan példa marad hátra, amelyeket nem lehet egyértelműen csak az egyik vagy másik csoporthoz sorolni. Vessünk hát egy pillantást ezekre a kevert példákra!

A kevert hangalakzatokon belül első csoportként kiemelhetjük a valójában tiszta, önálló, de halmozottan előforduló alakzatok csoportját, amelyek csak egymás mellett, a rímpárban szerepelve érik el a kellően humoros stílushatást. Leggyakrabban (körülbelül húsz példában) az adjekcióval és a detrakcióval kapcsolódnak össze az immutációs alakzatok:

(16) „A fogadás legális, és ha a palota akkorra tényleg áll is (adjekció), beismerem, hogy a néped kolosszális (immutáció)”;

 „Megkapta a levelet a fitos nózis. – És hogyhogy kitartott a bűvös dózis? (immutáció) (…) Úgy látom, hogy itt a bűvös csók a pontos diagnózis (adjekció)”.

A teljes mértékben kevert alakzatok esetében problematikus a kategóriákba való besorolás, így igazából nézőpont kérdése, hogy melyik komponenst tartjuk hangsúlyosabbnak. Mivel azonban az immutáció gyakorlatilag a rímelés alapja, és mind tisztán, mind kevert formában kimagaslóan gyakori, logikus a helyettesítés felől megközelíteni a következő példákat.

Így találkozunk az immutáció és a detrakció keveredésével:

(17) „Végezz időre, és én gazdaggá teszlek. Ha nem, a krokodilok esznek.”

„De nincs senki, aki megnézné a nagy trükköt, és éppen ezzel tartana ösztönző tükröt.”

„Jupiterre, elnyelte a föld, méghozzá szekerestül! - Nincs más hátra, mint hátra a tömegen keresztül!”

A képzésbeli közeliség is több esetben feltűnik:

(18) „Tudjátok, a Nílus szeszélyes egy folyam. Hol viharos, hol lomha, hol ilyen, hol olyan.” (m-n);

„Jó ötlet volt tőlem ez a hacacáré. - Igaz, meg kell adnunk neked, ami a császáré.” (c-cs);

„S amikor lepergett az utolsó két szem, akkorra lett a palota készen” (m-n).

Hasonló arányban jelenik meg az immutáció és az adjekció keveredése is. Előfordul, hogy a helyettesítés mellett bizonyos hangok kettőződnek:

(19) „Te, túlsúlyos orángután, csak mászol az orrán bután!”;

„Az a világítótorony a Fárosz, ha a hajó nem látja, már rossz!”

A mássalhangzó-helyettesítéssel létrejövő kancsalrímben szerepelhet protézis, epentézis és paragógé is:

(20) „Bocs, de ezt már én sem bírtam, öreg. – Ugyan főnök, nincs semmi harag.”

„Látod, Nonius, épp ez a baj veled, túlságosan hiszel a hagyományban. – Én akkor sem hagyom annyiban!”

Ahogy a cikk elején is leszögeztük, kevés tiszta transzmutációra találhatunk példát, és ez az arány még a kevert alakzatok esetében sem növekszik. Gyakorlatilag két példát találhatunk, amelyekben a transzmutáció és az adjekció együttese jelenik meg:

(21) „Elképesztő, hogy egyesek milyen gyerekesek.”;

„Neked ennél többet minek ártsak? Fogjunk inkább össze, legyünk üzlettársak!”

Végül találhatunk pár olyan esetet is, amelyekben a szó két végén adjekció és detrakció megy végbe egyszerre – mindkét alábbi példában aferézis és epentézis kombinációjával:

(22) „Mondd csak fiam, hálás ez az írnoki állás?”;

„Megorrolt rám a fitos nózi. Orrig alázott”

Forrás: www.purepeople.com

A fentiekből jól látszik: adott egy gazdag nyelvi humorral felvértezett filmfordítás, amelyben változatos hangalakzatokkal építkeznek a rímpárok – és adott egy alakzatrendszer, amelynek a segítségével a mezei néző helyett kiengedhetjük magunkból az elvetemült nyelvészt. Persze egy kategóriarendszer sem tökéletes, ahogy a rímeket és a humort sem lehet matematikai képletek alapján, tisztán létrehozni. Addig is viszont érdemes nyitott szemmel járni és nem elfeledni, hogy sokszor a paródia sem más, mint nyelvi játék, amely csak arra vár, hogy kivesézzük.