Előző két cikkünkben az állatok és nemzetek neveihez köthető betegségnevekkel foglalkoztunk. Ebben a bejegyzésben azt taglaljuk, hogy a nyelvekben milyen egyéb szókészleti területekkel érintkezhet a betegségnevek csoportja. Ezek a következők: állatok, növények, testrészek, színek, idiomatikus kifejezések vagy akár természetfeletti lények nevei.

Ezek a területek aszerint oszthatók fel, hogy a betegségek elnevezésében játszanak-e szerepet, vagy pedig maga a betegségnév segít egy másik szókészleti mező elemeinek megnevezésében. Az állatok, testrészek, színek, természetfeletti lények és növények nevei gyakran szerepelnek a betegségnevekben. Nézzünk néhány példát!

Habár egy egész bejegyzést szenteltünk az állatnevekhez köthető betegségnevekre, azért jócskán van még miből válogatni. Manapság az egyik (sajnos) leggyakrabban emlegetett betegség a rák, amely a latin cancer tükörfordítása.  A latinba a görögből került át, ugyanis az ókori görögök voltak az elsők, akik lejegyezték ezt a betegséget. Az elnevezés alapja a betegség alaki hasonlósága az állattal. A rákos betegségek bizonyos fajtái, különösen a mellrák, formájukban és színükben is hasonlítottak a tengeri állatra a jól körülhatárolható középrésszel és az innen szerteágazó nyúlványokkal, mint a rák teste és lábai (Magyar 2000: 165).

Növénynevek is nem kis számban fordulnak elő betegségnevekben. Ilyen például az árpa vagy a csalánkiütés. Előbbi egy szembetegség, a szemhéjban lévő mirigyek gyulladása. A növényről való azonosítás azért mehetett végbe, mert a létrejött duzzanat alakja (és tapintása) az árpaszemre hasonlít (TESZ I. 1967: 180). Utóbbinál szintén a hasonlóság adja a megnevezés alapját: a beteg bőrfelület úgy néz ki, mintha csaláncsípés okozta volna a kiütéseket. Azonban arra is találhatunk példát, amikor egy betegségnév alapján neveznek el egy növényt. A legtöbb esetben a növény arról a kórról kapja a nevét, amelynek a gyógyítására használták. A magyarban ilyen az orbáncfű, melynek előtagja az orbánc egy bőrbetegség neve. A betegség a bőr heveny gyulladásával jár és ennek gyógyítására használták a növényből készült borogatást.

A testrésznevek a betegségek megnevezéseiben általában azzal a céllal jelennek meg, hogy így lokalizálják, emeljék ki a probléma helyét (Kuna 2010). Általában valamilyen betegség vagy fájdalom jelentésű szóval alkotnak összetételt (Jääsalmi-Krüger 1990: 9). Oldalakon át sorolhatnánk a példákat: fejfájás, fogfájás, májgyulladás, agydaganat, mellrák, gyomorfekély stb.

Színnév előfordulására jó példa a fekete himlő, melyet röviden már említettünk az állatokról elnevezett betegségek kapcsán, hiszen a bárányhimlő név előtagja a betegség ártalmatlanságát fejezi ki a fekete himlőhöz képest, amelyben a fekete a veszélyességre utal. Más esetekben a színnév a betegség jellegzetes színét fejezi ki, vö. szürkehályog, zöldhályog. 

Talán a legérdekesebb szókészleti terület, amellyel a betegségnevek csoportja érintkezik, a természetfeletti lények nevei. Az ilyen felépítésű betegségnevek jól tükrözik a hitvilág hatását a megnevezések kialakulására, vagyis, hogy a betegséget valamilyen gonosz, ártó szellem okozza (Kuna 2010). Az így alkotott kifejezések archaikusak és a szellem vagy istenség neve gyakran nehezen azonosítható. A magyar nyelvben a hagymáz régies név ilyen, mely magas lázzal járó kiütéses betegség volt. Etimológiailag a hagy + máz összetételre vezethető vissza, melyben a hagy ’alvilági szellem’, míg a máz ’betegség’ jelentésű tag lehetett (TESZ II. 1970: 18).

Eddig főleg arra a jelenségre láthattunk példát, amikor egy másik szókészleti terület elemeivel nevezik meg a betegségeket. Az idiomatikus kifejezések esetében azonban fordított a helyzet. Itt elsősorban a szitkozódásokat kell megemlíteni, hiszen, ahogy Galgóczi László Szitokszóvá vált betegségneveink (1981) c. munkájában bemutatja, nem ritka, hogy egy-egy betegségnévből szitokszó (később esetleg nyomatékosítószó) válik.

Ennek a magyarázata, hogy régen a szitkozódás minden esetben átokként jelentkezett. Alapja a kimondott szóba vetett hit, vagyis hogy a kimondott átok valóra válik, teljesül. (Egyébként ugyanezért van hatása az esküszövegeknek, áldásoknak, ráolvasásoknak, illetve lásd még. Az ilyen átokformulákkal a cél mindig egy kiválasztott személy megbetegítése volt a kimondott szó hatására támaszkodva, vagy esetleg egy magasabb rendű lényre való hivatkozással (például ördög, valamilyen gonosz szellem). Azonban az átkok hatásába vetett hit egyre csökkent, így a kimondott szó erejébe vetett hit is degradálódott. A világ alaposabb megismerésével az ilyen természetfeletti lények léte kétségessé vált az emberek szemében, így a szavak tartalma elhomályosult, ezzel is elősegítve azt, hogy később szitkozódó, nyomatékosító funkcióval bírjanak. Idővel az adott szó mint betegségnév eltűnt a mindennapi használatból (vagy legalábbis nem csupán betegségnévként használták), és így válhattak szitokszóvá, később pedig nyomatékosító szóvá. Gyakran egyéb jelentést is felvehetnek: a magyar nyelvből erre jó példa a fene, franc és nyavalya betegségnevekkel alkotott kifejezések: A fene vigye el!; Franc essen belé! Az előző idiómák még szitkozódó jellegűek, de a következő mondatban a nyavalyás már ’gazember’ jelentésben szerepel, holott eredeti jelentése ’epilepsziás beteg’: Ez a nyavalyás még mindig nem hozta vissza a létrámat! (Galgóczi 1981: 189–191).

Forrás: http://www.men.hu/wp-content/uploads/2016/02/6140_bigger-1.jpg

Fontos megemlíteni, hogy habár most magyar példákon keresztül mutattuk be a fent említett szókészleti területeket, az itt megfogalmazott állítások más nyelvekre is ugyanígy érvényesek. Például az angol cancer vagy az orosz rak ’rák’ szintén az állatnevek csoportjához köthető, a német Nesselsucht ’csalánkiütés’ előtagjának (die Nessel) jelentése is ’csalán’. A testrészneveket szerepeltető betegségnevekre rengeteg példát találhatunk, az angol headache ’fejfájás’ (”fej + fájás”) csak egy a sok közül, hasonlóan folytathatnánk a sort, mint a magyar nyelv esetében. Továbbá a piros szín neve szerepel a finn punatauti ’vérhas’ (”piros + betegség”) szóösszetételben.

Ezzel a cikkel betegségnevekről szóló sorozatunk végéhez értünk, reméljük, sok érdekességet tudtak meg!

Források:

GALGÓCZI László 1981: Szitokszóvá vált betegségneveink, Magyar Nyelv 77, 188–196.

JÄÄSALMI-KRÜGER, Paula 1990: Ostjakische Krankheitsnamen und deren Benennungmotivation. Wiesbaden 1990.

KUNA Ágnes 2010: Szent Antal tüzétől a Münchausen-szindrómáig, Internetes úton elérhető: http://e-nyelvmagazin.hu/2010/12/06/szent-antal-tuzetol-a-munchausen-szindromaig-%E2%80%93-regi-es-a-modern-betegsegneveink-nehany-jellegzetessege/ (Letöltés: 2015.06.14.); http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/6.4/kuna_szent_antal_tuzetol.pdf (Letöltés: 2015. 03.02.)

MAGYAR László András 2000: Állatok és betegségnevek, Orvostörténeti közlemények 170–173 (2000) 161–177. Internetes úton elérhető: http://www.orvostortenet.hu/tankonyvek/tk-05/pdf/2.13/2000_170_173_magyar_laszlo_allatok_betegsegnevek.pdf (Letöltés: 2015.03.02)

TESZ = Benkő Lóránd szerk.: A magyar nyelv történeti-etimológiai szótára I–II. Budapest: Akadémiai Kiadó, 1967–1976.

Kubitsch Rebeka