Evidencialitás

Előző cikkünkben ismertettük, hogy milyen episztemikus kategóriák találhatók a világ nyelveiben. Itt már röviden szóltunk az evidencialitásról, de most vizsgáljuk meg részletesebben!

Ahogyan azt már említettük, az evidencialitás az a nyelvtani kategória, amelynek elsődleges jelentése az állítás alapját adó információ forrása. Természetesen valamilyen módon minden nyelv képes utalni az információ forrására, azonban mikor az evidencialitásról grammatikai kategóriaként beszélünk, azokat a nyelveket vesszük figyelembe, amelyekben léteznek olyan morfémák (vagy valamilyen egyéb nyelvtani elemek, pl. partikulák vagy segédigék), melyek elsődleges jelentése az információ forrására utal. A legtöbb nyelvben az evidencialitás az igeragozási paradigma része, de néhány ritka esetben névszók és mutató névmások is kifejezhetik. Az evidencialitást areális (területi) jelenségként tartják számon.

A következőkben vegyük sorra, hogy a tipológiai munkák alapján milyen információforrásokról, illetve evidenciális rendszerekről beszélhetünk.

Willett (1988) munkájában három információforrást különít el: direkt érzékelés, következtetés és hallomás.

Plungian (2010) tipológiájában szintén három fő kategória szerepel: direkt (pl. vizuális), indirekt és személyes (pl. következtetés), illetve indirekt és nem személyes (pl. hallomás).

Aikhenvald (2004) legátfogóbb munkának tekinthető evidencialitásról szóló könyvében hat információforrást találhatunk:

• vizuális érzékelés
• nem vizuális érzékelés
• következtetés
• feltételezés
• hallomás
• idézés

Forrás:https://global.oup.com/academic/covers/pop-up/9780199263882

Fontos megemlíteni, hogy számos nyelvben a direkt érzékelés jelöletlen, vagy kevésbé jelölt, mint a nem direkt információforrások. Aikhenvald munkájában az egyes nyelveket a bennük található információforrásra utaló morfémák száma alapján csoportosította, vagyis hogy hány evidenciális kategória fejeződik ki különböző nyelvtani elemmel az adott nyelvben. A világ azon nyelveiben, amelyekben az evidencialitást grammatikai kategóriaként tartják számon, az elkülöníthető információforrások száma kettő és öt között van. Mivel túlságosan időigényes lenne minden egyes kategóriát részletesen bemutatni, most csak az egyik legdifferenciáltabb rendszert ismertetjük, melyben öt információforrás különül el. Ez a rendszer a tariana (Brazília) nyelvben található (Aikhenvald 2003).

Fontos még röviden említést tenni arról, hogy az egyes nyelvekben mennyire kötelező jelölni az információ forrását! Meg kell említeni, hogy csak azon nyelvek kapcsán lehet evidenciális rendszerekről beszélni (szakirodalomtól függően evidencialitásról általában), amelyekben az információforrás jelölése kötelező – különben a mondat nem értelmes nélküle. Vagyis hiába tudjuk a magyar nyelvben lexémák segítségével kifejezni, hogy honnan szereztünk tudomást valamiről, nem mondhatjuk, hogy a magyar nyelvben van evidencialitás, mivel ez a jelölés mindig fakultatív. A kötelezőség szempontjából öt csoportra oszthatók a világ nyelvei:

• a jelölés kötelező – pl. a fent említett tariana nyelv
• a jelölés elviekben kötelező, de vannak olyan esetek, amikor elmaradhat – pl. a qiang (Kína) nyelvben a vizuális evidenciális jelölése elmaradhat, de a többié nem
• a jelölés néhány kontextusban kötelező, más kontextusban viszont nem felel meg – pl. a japánban, ahol ez sokszor az udvariassághoz köthető
• a jelölés sosem kötelező, de a nyelvben található olyan nyelvtani szerkezet, mellyel kifejezhető – pl. az észt vagy a francia nyelv ilyen
• a jelölés sosem kötelező, de a nyelvben léteznek eszközök a kifejezésére, pl. szavakkal vagy más nyelvtani kategóriák mellékjelentéseként – ilyen a finn nyelv

Az evidencialitás kategóriája egy rendkívül izgalmas terület ­– jelen írásunkban csak a felszínt súroltuk. A továbbiakban is foglalkozunk még az evidencialiással: következő bejegyzésünkben az evidencialitás kapcsolatát vizsgáljuk az episztemikus modalitással és a miratívusszal.

Források:

Aikhenvald, Alexandra Y. 2004. Evidentiality. Oxford: Oxford University Press.

Aikhenvald, Alexandra Y. & R.M.W Dixon (eds.) 2003. Studies in Evidentiality. Typological    Studies in Language 54. Amsterdam: John Benjamins.

Plungian, Vladimir 2010. Types of verbal evidentiality marking: an overview. In            Georg Bossong, Bernard Comrie & Yaron Matras (eds.) Linguistic Realization of Evidentiality in European Languages, Empirical Approaches           to Language Typology. Berlin/New York: Walter de Gruyter.

Willett, Thomas 1988. A cross-linguistic survey of the grammaticalization of evidentiality. Studies in Language 12.

Kubitsch Rebeka