A retorika szó a görög rhétoricé, avagy a latin ars rhetorica szóból származtatható. Jelentései: szónoki mesterség, művészet; ékesszólás művészete; szónoklattan. A retorika fogalmának megragadására számos definíció született. Platón a retorikát úgy képzeli el, mint „a lelkek irányítását a beszédek révén”. Arisztotelész szerint „olyan képesség, amely minden egyes tárgyban feltárja a meggyőzés lehetőségeit”. Quintilianus pedig „a jó beszélés tudományának” tekinti. Wacha Imre négyféle megközelítést ad: szerkesztéstanként, a műfajismeret tudományaként, a meggyőző beszéd tudományaként és a prózai ékesszólás stílustanaként definiálja.
A retorika rövid története:
Homérosz korában a retorika célja a beszéd tanítása volt. A Kr.e. 5. században a szofisták (Prótagorasz, Gorgiasz) korában a tanítványok célja egy olyan minta elsajátítása volt, amely a mesterek beszédeiből és érvelési módszereiből származott. Korax és Teisziasz rögzítették a művészi szónoklás szabályait. A Kr. e. 4. századtól indult el a techné rhétoriké, azaz a tudományos retorika időszaka. Ekkor jelenik meg Arisztotelész Rétorika című munkája, amely az első tudományos szónoklattan, illetve Quintilianus Institutio oratoria című legteljesebb retorikakötete is. Az első magyar nyelvű retorika Medgyesi Pál egyházi retorikája, amely 1650-ben jelent meg. A következő csak 1790-ből adatolható (Szenthe Pál: Magyar oskola).
Forrás: http://www.canstockphoto.hu/illusztraciok/tan%C3%A1cskoz%C3%A1s.html
A szónokról
A szónok szó a görög rhétor, avagy a latin orator szóból származik. Jelentése: szóló, beszélő. Hogy milyen is egy jó szónok? Becsületes, erkölcsös, bölcs, tisztességes. Alapos jártassággal rendelkezik a témában. Rögtönző képessége és nagy szókincse van. Emellett fegyelmezettség, szerkesztőkészség, stílusérzék, emlékezőtehetség is jellemzi. Tökéletes beszédkészséggel rendelkezik.
A retorika rendszerében a szónok háromféle szándékkal (értelmi, mérsékelt érzelmi és szenvedélyeket célzó érzelmi) öt lépésben alkotja meg a beszédet:
- inventio (anyaggyűjtés, feltalálás): fellelni, amiről beszélünk
- dispositio (elrendezés): elrendezni azt, amit felleltünk
- elocutio (kifejezés): hozzárendelni a szöveghez a figurákat
- memoria (megtanulás): az emlékezetre bízni
- pronuntiatio (előadás): taglejtések, hangosítás
A szónoki megnyilatkozásnak háromféle típusa lehetséges, amely a hallgatóság viselkedéséhez (ítélés vagy szemlélés) igazítva jelenik meg:
- Törvényszéki beszéd, azaz perbeszéd, amely egy eljáráshoz kapcsolódik. Műfajai: vád- és védőbeszéd. Ezek döntéshez vezetnek, és a szigor vagy a megbocsátás indulata vezérli őket.
- Tanácskozó beszéd, azaz politikai beszédek. Céljuk a rábeszélés vagy a lebeszélés.
- Bemutató beszéd, azaz alkalmi beszédek, dicséretek, ismertetők. Céljuk dicséret vagy elmarasztalás.
A szónok beszédének szerkezetét a következő részekre tagolja:
1. Bevezetés (exordium): az érdeklődés felkeltése, a hallgatóság megnyerése.
2. Elbeszélés (narratio): a tényállás világos, rövid ismertetése.
3. Kitérés (digressio): a hallgatóság pihentetése, érzelmi ráhatás.
4. Tétel vagy felosztás: a tényállással kapcsolatban az álláspont kifejtésének leírása.
5. Bizonyítás (confirmatio): érvek és bizonyítékok rövid bemutatása.
6. Cáfolás (confutatio): ellenkező vélemények bemutatása – hamisság.
7. Befejezés (conclusio)
A megnyilatkozás retorikai szituációban hangzik el, mely Gáspári (1988) szerint „Az a kommunikációs alaphelyzet, amely minimálisan feladóból, üzenetből és címzettből áll, és amelyben a beszélő arra törekszik, hogy beszédével valamilyen hatást gyakoroljon a hallgatóra, valamilyen meggyőződést alakítson ki benne”.
A kommunikációs funkciók alapján háromféle szövegtípust különböztetünk meg: elbeszélőt, leírót és érvelőt. Az érvelő szövegek célja a meggyőzés, a hallgatóra vagy az olvasóra gyakorolt hatás. Az érvelő szövegek célja az, hogy a tételmondatokban megfogalmazott állításokat bizonyítsák vagy cáfolják. A retorika foglalkozik az érvelés módszertanával.
A meggyőzés retorikájának kiindulópontja: a retorikai szituáció és az argumentációra képes összetevők, tehát logikusan és összerendezetten felépített érvrendszert felépítők: az éthosz, a páthosz és a logosz. Az éthosz a beszélőre vonatkozik: ez a személyiség lenyomata a szövegben. A páthosz a hallgatóra értendő hatás, a kifejezés szépsége, ereje és hatalma. A logosz maga a szöveg. A logosz az, ami lehetővé teszi a páthosz és éthosz rendszerré kapcsolását.
Nézzük meg a következő reklámot!
Az éthoszhoz a beszélő személye is hozzátartozik. Ebben a reklámban az édesanya lesz, akinek el kell hinnünk, hogy fia megváltozott a termék használatától. Ez köszönhető az édesanya tekintélyének, illetve annak a társadalmi tudásunknak, hogy legjobban a szüleink ismerhetnek minket. A páthosz, azaz a hallgatóra gyakorolt hatás erős a reklámban, hiszen az édesanya énekelve szólítja meg a reklámozott terméket. Ez egyrészt komikus (hiszen a hangneme vádló), másrészt meggyőző is (édesanya tekintélye). A logosz maga a szöveg (megszólítás után a terméket hibáztatja fia sikeréért), amit a képkockák is illusztrálnak. A reklám eléri célját, mivel meggyőz minket arról, hogy ezt kell vennünk, mert még az anyukánk is panaszkodni fog arra, hogy milyen macsók lettünk.
Irodalom:
Adamik Tamás − A. Jászó Anna − Aczél Petra 2004: Retorika, Budapest, Osiris.
Gáspári László 1988: Retorika, Egységes jegyzet, Budapest, Tankönyvkiadó.
Kondacs Flóra
