Egyik előző cikkünkben bemutattuk, hogy milyen múlt időkkel bírt a magyar nyelv néhány évszázaddal ezelőtt. A múlt, jelen és jövő idő megkülönböztetésén kívül azonban másféleképpen is lehet időviszonyokat kifejezni a nyelvekben. Mostani cikkünkben a belső eseményszerkezetről és az aspektusról lesz szó.
Kezdjük azzal, hogy az eseményeknek általában van időtartama, vagyis időbeli lefolyása. Azokat az eseményeket, amelyeknek következménye valamilyen változás, telikus eseményeknek nevezzük. Az Amália elájult mondat alapján két állítás valószínűsíthető: hogy Amália egy régebbi időpillanatban eszméleténél volt, és hogy most éppen eszméletlen, tehát az „elájulás” mint esemény változást vont maga után. A változást nem hozó eseményeket pedig atelikus eseményeknek nevezi a nyelvészeti szakirodalom. Az atelikus eseményeket fölismerhetjük az alapján is, hogy ha a mondatban lévő állítás a megjelölt időintervallumban igaz, akkor igaz az adott intervallum legtöbb rész-intervallumában is. Pl. ha Amália tegnap délután négytől hatig zongorázott, akkor az is igaz, hogy négytől fél ötig vagy fél öttől háromnegyed hatig zongorázott.
Zeno Vendler magyarországi születésű nyelvész telicitás alapján négyféle osztályba sorolta a predikátumokat (állításokat):

Zeno Vendler