Már kisiskolás korunkban megtanuljuk, hogy mik is a szófajok. A szavakat elődeink kezdettől fogva besorolták valamilyen osztályokba, kategóriákba. A görög grammatikában már megjelent a nyolcas szófaji (beszédrészi) felosztás, amely állt: főnévből, melléknévből, igéből, névmásból, elöljárószóból, kötőszóból, határozószóból és indulatszóból. Manapság a szófajoknak három típusát különítjük el: az alapszófajokat (pl. főnév, ige, számnév), a viszonyszókat (névelő, névutó, kötőszó stb.) és a mondatszókat (pl. indulatszó).

Ebben a cikkben az alapszófajokkal foglalkozunk részletesebben, amelyek jellemzője, hogy önálló jelentéssel bírnak, toldalékolhatók, bővítményeket vehetnek fel (pl. büszke valaki valakire), és önállóan betölthetnek mondatrészi szerepet. Mindenkinek ismerős lehet a következő definíció: „A főnév megnevező szófaj. Valóban létező vagy annak képzelt élőlényt, élettelen tárgyat, elvont dolgot jelent” (Lerchné 2011: 15).

Forrás: https://www.mozaweb.hu/Lecke-MGY-Anyanyelv_felsosoknek
_6-Reszosszefoglalas_A_nevszok_es_a_hatarozoszok-98628

Ez a megközelítés olyan problémákat vet fel, mint hogy vajon a fiatalság főnév tényleg egy „dolgot” jelöl-e? Avagy a kék melléknév nem lehet egy szín neve is? A jelentésen alapuló definíciók helyett a nyelvi viselkedést meghatározó jellemzők pontosabban megragadhatják a szófajba sorolást (Crystal 2003: 121). Az egy szófajcsoportba tartozás szempontjai tehát a hasonló jelentéskör, az azonos alaki viselkedés (toldalékolhatóság) és az azonos mondatbeli szerep lehetnek. 

A szófaji kategóriák nyelvenként változnak. A legtöbb nyelvben megvan az alapszófajok közül az ige és a főnév szóosztálya, viszont míg az indoeurópai nyelvek (pl. angol, német, olasz) el tudják különíteni a melléknév szófaját, addig a délkelet-ázsiai nyelvek (pl. kínai mandarin nyelv) többségében nincs különbség ige és melléknév között. Avagy például a japán nyelvben két melléknév-kategória (főnévi vagy igei tulajdonsággal bíró) is létezik. De akkor hogyan lehet ezeket a szóosztályokat univerzálisan, minden nyelvre kiterjedően megfogalmazni? Mert hogy a nyelvtipológusok egyik célja a nyelvi univerzálék felfedése, azaz olyan általánosításoké, amik a világ összes nyelvében vagy azok túlnyomó többségében megtalálhatóak.

Mivel a kategóriák, azaz a szóosztályok alapján a nyelvek nem vethetőek össze, így találni kell egy nem grammatikán alapuló megközelítést. Az idegen nyelvek tanulása elsősorban azért is okoz gondot sokaknak, mert teljesen más nyelvtant kell megérteni és elsajátítani, mivel a nyelvek grammatikája/szabályrendszere nyelvről nyelvre változik, azaz nyelvspecifikus. Nehéz megbarátkoznunk azzal, hogy míg a magyar nyelvben a szótövek mögé ragasztjuk a toldalékokat (autó + ban), addig az angolban vagy a németben a szavak elé illeszkedik a toldalék (in the car, in dem Auto). 

Hogy mi a közös a példaként hozott kifejezésekben? A jelentésük. A szavak szótövét figyelembe véve megállapíthatjuk (Haspelmath 2012), hogy léteznek:

• dolog-tövek, amik (élő vagy élettelen) fizikai objektumot jelölnek,
• akció-tövek, amik szándékos cselekvést jelölnek,
• tulajdonság-tövek, amelyek tulajdonságokat jelölnek (kor, dimenzió, érték).

Ezek a tőtípusok minden nyelvben megfigyelhetők. Ehhez a kategorizáláshoz figyelembe kell még venni a három alapvető propozicionális, azaz a kijelentés tartalmára vonatkozó aktust is: a referenciát (vonatkozást), a predikációt (állítást) és az attribúciót (tulajdonságot). Azok a tőcsoportok és aktusok tartoznak közvetlenül össze, melyek jelöletlenek. A táblázatban félkövérrel és nagybetűvel jelöltem a speciális kódolás nélküli, azaz jelöletlen elemeket.

A szóosztályok kódolási módjában a következő univerzális tendenciák figyelhetőek meg:

1. A főnevek olyan tövek, melyek referálásra használhatók speciális kódolás nélkül (referencia-tő). Pl. VÍZ
2. Az igék olyan tövek, melyek predikátumként állításra használhatók speciális kódolás nélkül (predikátum-tő). Pl. FUT
3. A melléknevek olyan tövek, melyek attribúcióra használhatóak speciális kódolás nélkül (tulajdonság-tő). Pl. SZÉP

A nyelvekben megfigyelhető a propozíciós aktus alapján egy hierarchia:

predikálás > referencia > attribúció

Ennek lényege, hogy minél inkább balra van egy tulajdonság, annál valószínűbb, hogy van az adott nyelvben egy speciális szóosztály az adott propozíciós aktushoz. Ez azt jelenti, ha a magyar nyelvben van attribúció (melléknév), akkor kell lennie referenciának (főnév) és predikálásnak (ige) is. Pl. A szép (tulajdonság-tő) Peti (dolog-tő) is eljött (akció-tő).

Elfogadva, hogy a világ nyelvei nagyon különbözőek (lásd grammatika), az érdekes pedig éppen az lehet számunkra, ha találhatunk olyan hasonlóságokat, melyek akár univerzális tendenciát is mutatnak. A szófajok ilyen típusú felírása általános, univerzális folyamatként adható meg. Talán egyszer majd ez a megközelítés is olvasható lesz a tankönyvekben.

 Forrás: https://www.pinterest.com/noradosanedeak1/3o-nyelvtan/

IRODALOM

David Crystal 2003: A nyelv enciklopédiája, Budapest, Osiris

Lerchné dr. Egri Csilla 2011: Nyelvtan, helyesírás, fogalmazás 6.,Szeged, Mozaik
[https://www.mozaweb.hu/Lecke-MGY-Anyanyelv_felsosoknek_6-A_fonev-98615 – 2016. március 21.]

Maleczki Márta Formális szemantika című kurzus, SZTE, 2015/16. tanév II. félév

Martin Haspelmath 2012: How to compare major word-classes across the world’s languages, UCLA Working Papers in Linguistics, Theories of Everything Volume 17, 109–130.

(A "Szófajtalankodások" cím Rálik Alexandra ötlete nyomán lett kiválasztva.)

Kondacs Flóra