Újságírás, nyelvtan és egy kis általános műveltség. Talán ez az, amit a Napidumák blogban én magam is felfedeztem. Ez egy olyan oldal, ami azért van, hogy nevessünk, sírjunk és persze elgondolkodhassunk azon, hová is tart a magyar valóság. Fel kell ismernünk: elég cudar. Komoly hangok meg nem engedhető bakikkal. Ez most álom, vagy valóság? Lássuk csak, hogy is van ez?!

Kezdeném azzal, hogy aki igazán újságíró, aki igazán maga elé tartja a tükröt, tudhatja, hogy ő maga is hibázhat. Újságírói pályafutásom talán legszebb bakija az volt, amikor leírtam: az est fénypontja kétségtelenül a tűz volt. Aztán volt egy politikus, akinek a neve ty-re végződik, és ti-vel ejtettem. Ilyenkor egy dolgot tehet a pályakezdő újságíró:

1. lapul
2. elszégyelli magát
3. megígéri, hogy máskor jobban odafigyel

Ha ez elmarad, akkor ugyanúgy fogja halmozni a hibákat, ahogy szerencsétlenebb kollégái, és jobb esetben csak egy blogbejegyzés lesz a hibából, rosszabb esetben egy egész ország röhög rajta. Lehet választani. Bárkinek ott van a választási lehetősége.

Ennek a mondatnak a szerzője ugyan takarásban van, de ezzel a címmel már bisztosan kitette a nyakába a céltáblát a csatorna és az a riporter is, aki éppen tudósított.

Az anyanyelv fejlődésének legfontosabb állomásai már az óvodás kor végéig lezajlanak. Mi jellemzi akkor a kisiskolás kori nyelvi fejlődést? Hogyan bővíti ismereteit egy alsó tagozatos kisdiák? Természetesen a legnagyobb hangsúly ezen időszakban az olvasástanuláson van, ugyanakkor befolyásoló szerepe lehet a környezetnek is az ismeretek bővülését illetően.

Forrás: http://weborvos.hu/egeszsegmagazin/azok_a_gondtalan_kisiskolas_evek/218772/

Napjainkban a nyelvrokonság témaköre igen kényes kérdésnek számít. Számos könyvet és még több internetes portált lehet találni a témában, melyek dilettáns módon próbálják bizonyítani a magyar nyelv egyéb (nem finnugor) nyelvekkel való rokonságát. Cikkünkben arra vállalkozunk, hogy röviden tisztázzuk a tudományos nyelvrokonítás kritériumait, majd felvillantunk néhány „érdekes” nyelvrokonsági elméletet.

Elsőként fontos leszögezni, hogy a nyelvrokonságot a történeti összehasonlító nyelvészet kutatja. Különböző tudományok (történelem, régészet, antropológia stb.) segítséget nyújthatnak arra vonatkozóan, hogy egy nép hol élt, vagy milyen életmódot folytatott, de önmagukban nem igazolják két nyelv rokonságát. A nyelvek rokonságát szigorúan nyelvészeti eszközökkel lehet bizonyítani. A nyelvrokonság továbbá nem tévesztendő össze a genetikai rokonsággal. Utóbbihoz azok a népek tartoznak, melyekkel biológiailag vagyunk rokonok, ami azt jelenti, hogy genetikai állományunk hasonló.

Forrás: https://hu.wikipedia.org/wiki/Ur%C3%A1li_nyelvcsal%C3%A1d#/media/File:Ur%C3A1li_nyelvek_rokons%C3%A1gi_viszonyai.png

A cím láttán a kedves olvasó azt gondolhatná, hogy egy finom fogás hozzávalóit és annak elkészítését fogja megtudni, esetleg az alternatív gyógyászatot kedvelők szereznek némi új és hasznos információt a babérlevél jótékony hatásairól. Jelen írás azonban nem ezekről fog szólni, de a központi téma valóban a babér lesz, csak más aspektusból megközelítve. A babérral mint ókori eredetű szimbólummal ismerkedhetnek meg. Szó lesz kialakulásának történetéről, a hozzá kötődő különböző jelentésekről, és arról, hogy a történelem folyamán hogyan hagyományozódott át ez a motívum.

A virágszimbolika és ezzel együtt a növényekhez fűződő szimbolikus jelentések több ezer évre nyúlnak vissza. Már a keleti történetekben, a görög és római mitológiában valamint a Bibliában is konkrét utalások vannak arra, hogy az egyes növényeknek sajátos üzenetei és átvitt jelentései voltak, amelyeknek az emberek már azokban az időkben is fontos szerepet tulajdonítottak.

A babér etimológiája

A szó vándorszó, a középkorban, a kereskedelem révén került hozzánk. Pontosan nem állapítható meg, melyik nyelvből került a magyarba. A magyar szókezdő és szó belseji b talán v-ből alakulhatott, érdemes összevetni a cseh vavřín és a lengyel wawrzyn babér jelentésű szavakkal. Összevetendő még a német Lorbeere, francia laurier, olasz lauro alakokkal, amelyek forrása a latin laurus babérfát jelentő kifejezés.

Előző cikkünkben, amelyet itt találsz, megpróbáltunk fényt deríteni a sikeres ígérettétel főbb feltételeire. Most pedig pont ezeket az általánosan elfogadott feltételeket fogjuk megkérdőjelezni. Tartsatok velünk a pragmatika csöppet sem zökkenőmentes utazásának újabb fordulójában!

Searle 1969-es, Az illokúciós aktusok szerkezete című tanulmányában ismertette az ígéret aktusának sikerességi feltételeit és az azokból levonható sorrendezett szabályokat. Ám van ebben a feltételhalmazban (illetve az ebből levont szabályokban) néhány kérdés, illetve buktató. Vegyük sorra őket!

1. Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor mi is számít ígéretnek ezek alapján? Az a mondat, amelyben az elköteleződést kifejező ige egyes szám első személyben (tehát a B nézőpontjából), kijelentő mód, jelen időben kell elhangoznia (vagy leírva lennie) és mindenképpen a jövőre vonatkoztathatónak lennie. Tehát a „megígérhetem, hogy visszakapod”, „ígérd meg, hogy…” vagy „már megígértem” stb. NEM lesznek sikeres ígérettételek. Pedig hányszor mondunk olyat (teljes elköteleződéssel), hogy „Biztosíthatlak, ha ebből a jegyzetből tanulsz, ötöst fogsz kapni vizsgán!”, ugye?

2. Mi számít őszinte ígéretnek? Searle is feltette magának ezt a kérdést, és későbbi munkájában már így írta át az őszinteségi feltételt: B csak felelősséget vállal a szándékára, hogy megteszi A-t. Hogy a szándéka mennyire őszinte, azt a tudomány jelenlegi állása szerint még nem tudjuk kellő mélységgel firtatni.