Előző cikkünkben, amelyet itt találsz, megpróbáltunk fényt deríteni a sikeres ígérettétel főbb feltételeire. Most pedig pont ezeket az általánosan elfogadott feltételeket fogjuk megkérdőjelezni. Tartsatok velünk a pragmatika csöppet sem zökkenőmentes utazásának újabb fordulójában!

Searle 1969-es, Az illokúciós aktusok szerkezete című tanulmányában ismertette az ígéret aktusának sikerességi feltételeit és az azokból levonható sorrendezett szabályokat. Ám van ebben a feltételhalmazban (illetve az ebből levont szabályokban) néhány kérdés, illetve buktató. Vegyük sorra őket!

1. Ha nagyon szigorúan nézzük, akkor mi is számít ígéretnek ezek alapján? Az a mondat, amelyben az elköteleződést kifejező ige egyes szám első személyben (tehát a B nézőpontjából), kijelentő mód, jelen időben kell elhangoznia (vagy leírva lennie) és mindenképpen a jövőre vonatkoztathatónak lennie. Tehát a „megígérhetem, hogy visszakapod”, „ígérd meg, hogy…” vagy „már megígértem” stb. NEM lesznek sikeres ígérettételek. Pedig hányszor mondunk olyat (teljes elköteleződéssel), hogy „Biztosíthatlak, ha ebből a jegyzetből tanulsz, ötöst fogsz kapni vizsgán!”, ugye?

2. Mi számít őszinte ígéretnek? Searle is feltette magának ezt a kérdést, és későbbi munkájában már így írta át az őszinteségi feltételt: B csak felelősséget vállal a szándékára, hogy megteszi A-t. Hogy a szándéka mennyire őszinte, azt a tudomány jelenlegi állása szerint még nem tudjuk kellő mélységgel firtatni.

3. Hány beszédaktust mondunk ki egy megnyilatkozás során? Austin és Searle kezdetben nem vizsgálták, hogy egy beszédaktus hogyan néz ki a megnyilatkozásban. Kiderült, hogy egyszerre nemcsak egy beszédaktust tudunk használni, hanem akár többet is egymás mellett, vagy után. Mire gondolunk? Nézzünk egy példát!

(3.) Egy nem túl jól sikerült felelet után a kedvenc oktatónknál:

„Elnézést, Tanárnő, jövőre igyekszem többet tanulni.”

Itt rögtön két beszédaktust láthatunk: először egy bocsánatkérést vagy jóvátevési aktust („Elnézést”), ezután jön az indirekt ígéret („jövőre igyekszem többet tanulni”). Ezeket társaktusoknak hívjuk, mert egymás mellett fordulnak elő. De nemcsak az ígéretnél alakult ki ez a jelenség, hanem az összes többi beszédaktust is keverhetjük szabadon, ahogy éppen a szituáció megkívánja (kérés + bocsánatkérés, gratuláció + kérés stb.)

4. Mi a helyzet más nyelvekkel? Austin és Searle nem nagyon foglalkozott mással, csak az angol nyelvvel, így tehát jogosan tehetjük fel a kérdést: minden nyelvben vannak beszédaktusok? És ha igen, ugyanúgy jelennek meg bennük, vagy különbözőképpen? Erre az 1980-as években egy sok éven át folyó kutatás indult, a CCSARP (Cross-Cultural Speech Act Realization Project) azaz kultúrák közötti beszédaktus-kutatási projekt. A kutatók 7 ország nyelveiben vizsgálták a bocsánatkérés és a kérés aktusát, és bizony rájöttek, hogy a beszédaktusok nagyon is nyelvspecifikusak (tehát használatuk nyelvenként eltérő sajátosságokat mutat). Mi a helyzet az ígérettel? Ghánai afrikai beszélők ígérési stratégiáit vizsgálva rájöttek, hogy abban a nyelvben akkor is ígérnek, amikor nyilvánvalóan tudják, hogy semmi esély rá, hogy betartsák. Megígérnek egy találkozót X városban, amikor mindenki tudja, hogy ők akkor Y városban lesznek, 300 km-rel távolabb. Náluk az ígéret nem szép szó (mondhatnánk mi, magyarok), csupán valamiféle udvariaskodási forma, a másik megnyugtatása érdekében.

A ghánai afrikaiak akkor is ígérnek, amikor mindenki biztosra tudja, hogy nem fogják tudni betartani.
Forrás: http://www.nature.com/bdj/journal/v204/n3/full/bdj.2008.76.html

Utazzunk egy másik kontinens egy országába, Jordániába! A jordániai arabok úgy ígérnek, hogy minden, elköteleződést sugalló kifejezéshez hozzáteszik, hogy „?inŠaallah”, ami nagyjából annyit jelent, hogy ’ha Allah is úgy akarja’. Ácsi! Hová tűnt a Beszélő szándéka a jordániai araboknál? Úgy tűnik, elég messzire el, annyira, hogy hitük szerinti istenük (Allah) dönti el náluk az aktus véghezvitelének sikerességét, nem pedig ők. De ne higgyük, hogy ez nálunk ismeretlen, hiszen nap mint nap mondunk hasonló „fohászokat”, amik voltaképpen ígéretnek tekinhetők:

(4.) Ha Isten is megsegít, ezúttal át fogok menni a vizsgán!

És ez még semmi, mert a jordániai araboknál bevett szokás az ún. false promise, azaz hamis ígéret. Ez olyan állítást tartalmaz, amelyben valamely, az emberi élet számára lehetetlen dologgal állítják feltételbe az ígéretet. Ismerős valahonnan? Ha nem, akkor itt egy példamondat, de magyarul:

(5.) Akkor írom meg a házidat, ha piros hó esik.

Tehát a magyarban is léteznek hamis ígéretek. (Hogy ennek mik lehetnek az őszinteségi feltételei, az sejthető, hogy nem a legegyszerűbb kérdés, de ezt bízzuk a pragmatákra.) Láthatjuk, hogy nyelvenként lehetnek órási különbségek, de azért előfordul, hogy a hasonló emberi gondolkodás hasonló eredményeket szülhet akár még két, egymástól nagyon különböző kultúrában is.

Az ígérettételnél nehéz fába vágjuk a fejszénket, emiatt nem is nagyon merjük gyakran használni, hiszen tudjuk, számonkérhetik rajtunk, amit megígértünk. Még nehezebbé teszi a dolgunkat, hogy nemcsak kultúránként, de egyénenként is változik, hogy ki mit tekint ígéretnek. Ezt a hétköznapi, de annál nehezebb és megfoghatatlanabb beszédaktust épp ezért nagyon óvatosan és körültekintően használjuk, hogy elkerüljük a nem kívánt konfliktusokat!

Ki hinné, hogy a jordániai arabok és a magyarok ígérési módszerében van közös vonás is?
Forrás: https://www.pinterest.com/pin/569635052846247015/

Irodalom

Al-Omari, Sana Kamel−Abdel-Rahman Abu-Melhim 2013. Promising as a Speech Act in Jordanian Arabic. International Forum of Teaching and Studies 9:30–33.
[http://www.americanscholarspress.com/content/IFOTS-One-2013.pdf]

Ariff, Tun Nur Afizah Zainal−Ahmad Ibrahim Mugableh 2013. Speech Act of Promising among Jordanians. International Journal of Humanities and Social Science 3/13:248–266. [http://www.ijhssnet.com/journals/Vol_3_No_13_July_2013/29.pdf]

Blum-Kulka, Shoshana–Juliane House–Gabriele Kasper 1989. Cross-cultural Pragmatics requests and apologies. Norwood, NJ: Ablex.

Egner, Inge 2002. The speech act of promising in an intercultural perspective. Summer Institute of Linguistic Electronic Working Papers (SILEWP) 1–10.
[http://www-01.sil.org/silewp/2002/001/SILEWP2002-001.pdf]

Searle, John Rogers 1976. A Classification of Illocutionary Acts. Language in Society 5:1–23.

Searle, John Rogers−Daniel Vanderveken 1985. Foundations of Illocutionary Logic. 11.

Nowosielski Diána